Oldalmegjelenítések:

2014. január 30., csütörtök

Zöldborsós sertéstokány rizzsel.

Gyakorlatilag ugyan úgy készül, mint a Zöldborsós marhatokány rizzsel.

2014. január 28., kedd

Rakott krumpli

 
 Én sosem készítek két egyforma rakott krumplit. Hogy milyen lesz a végeredmény, azt az határozza meg, mi van a hűtőben, sőt, hogy kinek készítem. Mert pl. ha mondjuk csak magamnak készítenék rakott krumplit, akkor csak tojás és krumpli lenne, persze a tejfölös öntettel. Nálunk gyerekkoromban mindig csak ilyen rakott krumplit ettünk.
Aztán az évek folyamán menzák, üzemi konyhák, ismerősök formálták a rakott krumpli készítési szokásaimat. Virslivel, kolbásszal, hagymával, tetejére bacon-szeletekkel.... És még ki tudná felsorolni a sok különböző összeállítást.
Ma Zsozsóka kisunokámmal ketten fogyasztjuk a rakott krumplit, ezért a tojáskarikák mellett maradék csirkehús-kockák is játszanak. És a tejfölbe, a jobb ízhatásért tettem egy kis kolbász zsírt, ami a napokban sütött disznótoros után maradt meg. Tuti ízleni fog a kis drágámnak:)) Házi vágott vegyes savanyúsággal fogjuk fogyasztani.
De mindentől függetlenül számomra mégis a gyerekkoromban megszokott, egyszerű rakott krumpli maradt A rakott krumpli:)

2014. január 27., hétfő

Ismerjük meg egymást újra! - JÁTÉK!

Egyszer régebben már játszottam egy ilyen játékot. Akkor nagyobb, most kisebb örömmel, de részt veszek benne. (Most sokkal kevesebb időm jut blogolni a babák miatt...)
(Kép a netről) 
 Most Mrita, az Enni élvezet, vagy kaland csupán? blog írója invitált. Köszönöm Ritának, hogy gondolt rám. Meg is osztom a szabályokat és kijelölöm az általam jelölt bloggereket.


Szabályok:

1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki megjelölt.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Jelölj ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy kik lettek megjelölve.


7 dolog magamról:


1. Négy és fél gyermek, 3 lány és egy ikerfiú testvérpár nagyija, egyúttal apukáik, a két fiam anyukája vagyok. (A fél unoka a nagyobbik fiam új párjának a kislánya.)

2. Legkisebb unokámat Annát a Jézuska hozta, legtöbb időmet az ő és nagytesója, a 16 hónapos Zsófika pesztrálása - lévén, hogy velük élek együtt -, mosás, főzés, velük játszás, a maradék időmet pedig a blogolás tölti ki.
3.  Blogom írása az egyetlen hobbym, egyben szórakozásom is.
4.  Fogytam 27 kg-ot, közel két év alatt, szénhidrát-szegény diétával és ezt a súlyt (70-73 kg) igyekszem is tartani, immár 2. éve.
5.  Szeretek főzni, sütni és örülök, ha a családom elégedett az eredménnyel.
6.  Álmodozom arról, hogy egyszer eljutok valami szép helyre.
7.  Az utóbbi időben egyre inkább sikerül úrrá lennem a hosszú évek óta tartó - betegségem és következményei okozta - depressziómon. Ezt is sikernek könyvelem el.

Igyekszem olyan személyeket meghívni a játékra, akiket egyrészt még nem hívtak meg, másrészt én is szívesen tudnék meg róluk többet:)

1. Anna
2. Anikó
3. Edi
5. Magdi
6. Petra

2014. január 26., vasárnap

Birs pálinka

Nem tudom, emlékeztek-e rá, még október elején azon morfondíroztam, mi mindent készítettem birsből, és hogy barter-ügyletet bonyolítok le a birs pálinka érdekében.
Nos, a pálinka megérkezett!
Az októberben odaadott birs fejében kaptunk 1,5 l. birspálinkát.  Örültem neki, mert utánaolvastam, hogy mire a birsből pálinka lesz, addig nagyon sok mindenen keresztül kell mennie. Munkás dolog birsből pálinkát főzni. Hálás is vagyok érte!:)
Különösebben nem értek a pálinkákhoz, de az üvegbe beleszimatolva jó erős pálinkaszag csapja meg az ember orrát, és nem igazán tudná megmondani, milyen jellegű pálinkát illatolt meg. Pohárba kiöntve már rémlik az illat "felhangjaként" valami birses. Aztán, ha az ember egy apró kortyot megkóstol, hátul, a nyelve két oldalán abszolút felismerhető a birs.
Az időjárás éppen kedvez is egy-két korty finom pálinka elfogyasztásához:))
Hát, egészségünkre!:)

2014. január 25., szombat

Currys-gombás csirkeszárny ragu pennével.

 Hozzávalók:

1 kg csirkeszárny
1 nagy fej vöröshagyma
35 dkg szeletelt gomba
2-3 ek. étolaj

bors
csípős currypor
2 dl főzőtejszín
1 csapott ek. kukorica keményítő
petrezselyemzöld
0,5 kg penne tészta

Elkészítése:

A megtisztított csirkeszárnyat feldaraboljuk. (A legelső, hegyes ízét eltesszük húslevesbe.) Csak a középső részét és a szárnya combját használjuk fel. A felforrósított olajon megsózva és lefedve megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát. Amikor mát üveges, hozzáadjuk a gombát. Borsozzuk és addig pirítjuk, amíg levet ereszt és összeesik. Ekkor tesszük hozzá a csirkeszárnyat. Fedő alatt nagy lángon, sűrűn megkevergetve pirítjuk addig, amíg kifehéredik és levet ereszt. Ekkor megkóstoljuk, ha kell még sózzuk, borsozzuk és teszünk bele ízlés szerint csípős curryport. Puhulásig főzzük. Ekkor hozzáöntjük a főzőtejszínt, és összeforraljuk. A főzőtejszínt kevéske vízben feloldjuk, enyhén besűrítjük vele a tejszínes szaftot. Lekapcsoljuk a lángot és még megszórjuk frissen vágott petrezselyemzölddel.

A penne tésztát al dente főzzük. Tálalásnál a tésztára szedjük a currys-gombás csirkeszárny ragut.

2014. január 20., hétfő

Kicsi Zsozsó bölcsis lesz...

Márciusban, mikor kicsi Zsozsóka másfél éves lesz, bölcsibe fog indulni.
A múlt héten voltak bölcsi nézőben. Csak magánbölcsőde jöhet szóba, államiba csak kihalásos alapon lehet bekerülni:(

Az egyik bölcsiben pont nyilt nap volt, így Zsozsóka a foglalkozáson is részt vehetett:) A gyerekek körbe álltak, énekeltek, eljátszották az énekeket, mivel Zsozsóka nem ismerte azokat a dalokat, viszont imád táncolni, beállt a kör közepébe és táncolt:))



2014. január 18., szombat

Kanalas fánk

Nem mondok semmi újat, ha kijelentem: itt a farsang!:) A fánkok időszaka.
Nálunk népszerű a kanalas fánk. Kevesebb munka van vele, mint a farsangi fánknak nevezett fánkkal, de közeli rokonságban vannak egymással:)
 Tulajdonképen talkedli is lehetne, de a tojás habját nem keverem a tésztába és nem talkedli sütőben sütöm, kanállal szaggatom bő, forró olajba.

2014. január 17., péntek

Rántott hekk sült lila burgonyával -sütőtökkel, joghurtos káposztasalátával

Rántott hekk törzs sült lila burgonyával és -sütőtökkel, joghurtos káposztasalátával.
A sült lila burgonyát és a sült sütőtököt  nem mertem összekeverve sütni, nem voltam biztos abban, hogy a lila burgonya nem fogja-e meg a sütőtököt. Így külön-külön, kevés olajjal megspriccelve, forró sütőben, puhulásig sütöttem, majd megsóztam, borsoztam.

2014. január 16., csütörtök

Csirke raguleves, töltött burgonya paradicsommártással

Mai ebédünk csirke raguleves,
töltött burgonya paradicsommártással.
Hozzávalók: 

4 nagyobb burgonya 
0, 25 dkg darált hús 
kis fej vöröshagyma 
1 egész tojás 
só 
bors 

Elkészítése: 

A burgonyákat sós vízben a hajában félig megfőzzük. Amikor kihűlt, megpucoljuk, hosszában kettévágjuk, egy nagyobb mélyedést vájunk bele és megtöltjük a darált húsból, reszelt vöröshagymából, sóval, borssal, 1 egész tojással 
készített masszával. Kizsírozott tepsibe tesszük, közé rakjuk a burgonyaforgácsokat és forró sütőben addig sütjük, amíg a töltelék megsül, illetve egyúttal a burgonya is készre sül. 
Bármilyen mártással (főként, amihez burgonyát és húsgombócot adnánk) tálalhatjuk.

2014. január 15., szerda

Gombás halragu currys rizzsel

Hozzávalók: 

1 kg tengeri halfilé 
1 fej vöröshagyma 
20 dkg gomba 
só 
bors 
1 teáskanál dijoni mustár 
2 dl tejszín 
reszelt citromhéj 
1 db sárgarépa 
1 db fehérrépa 
olíva olaj 
petrezselyemzöld 

Elkészítése: 

A vöröshagymát apró kockákra vágom, majd az olivaolajon kissé megsózva, fedő alatt puhára párolom. Ekkor hozzáadom a vékonyra szeletelt gombát, sózom, borsozom, amint a gomba levet eresztett, hozzáadom a vékony szeletekre vágott sárgarépát és petrezselymet, majd puhulásig párolom őket. Ekkor hozzáadom a csíkokra vágott halfilét, kicsit együtt főzöm őket, majd a tejszínbe belekeverem a dijoni mustárt és a ragura öntöm. Felforralom és elkészült. 

Tálalásnál currys rizzsel, citromszeletekkel és petrezselyemzölddel megszórva tálalom.


2014. január 13., hétfő

Savanyú halleves, halfasírt

Az jutott eszembe, hogy tengeri halat leginkább rántott formában, ritkán sült formában fogyasztunk.
Levest pl. még sosem csináltam tengeri halból... Miután volt itthon tengeri halfilé, elhatároztam, próba gyanánt mást is készítek belőle, mint rántott halat.

Savanyú halleves:
 Hozzávalók: 

fél kg tengeri halfilé
2 db sárgarépa
1 petrezselyem
15 dkg-nyi káposzta
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só,
citromhéj
bors
koriander
étolaj
fél doboz joghurt
1 ek. liszt
citromlé

Elkészítése:

A halfilét kisebb kockákra vágom, a sárgarépát, a petrezselymet vékony szeletekre, ugyanígy a káposztát is. A vöröshagymát apró kockákra, a fokhagymát vékony szeletekre. A felforrósított olajba beledobom a zöldségeket, pici sóval, borssal ízesítem, majd fedő alatt párolom. Mielőtt teljesen megpuhulna, hozzáadom a halkockákat, az őrölt koriandert, a citromhéjat, és felöntöm másfél liternyi vízzel. Ha felforrt megkóstolom, ha kell utánasózok, kevés citromlevet nyomok bele, majd a végén a joghurtban simára keverem a lisztet, ezzel sűrítek keveset a levesen. Egyet forralok rajta, tálalásnál citromszeletekkel és petrezselyemzölddel tálalom.


Halfasírt:
Hozzávalók:

0, 5 kg tengeri halfilé
1 szikkadt zsemle
finomra vágott vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só,
bors,
1 egész tojás
olívaolaj
kevés gyömbér
1 zsemlemorzsa bele

Elkészítése:

A halfilét villával apróra töröm. Hozzáadom az áztatott, kinyomkodott zsemlét, a tojást és a többi hozzávalót. Jól kidolgozom, kevés ideig állni hagyom.
Ekkor olajat forrósítok, evőkanállal kimérem a masszából az adagot, amelyet a tenyerembe teszek és zsemlemorzsával megszórva pogácsává formázok.
Amikor az olaj kellően forró, mindkét oldalát szép pirosra sütöm.
Tálalásnál currys rizst és joghurtos káposztasalátát adok hozzá.
Joghurtos káposztasaláta:

Hozzávalók:

o,5 kg káposzta

bors
kevés citromlé
joghurt

Elkészítése:

A káposztát vékony csíkokra vágom, megsózom, borsozom, megöntözöm kevés citromlével, majd ráöntök 1 pohár joghurtot. Összekeverem és tálalásig hűtőben érlelem.
A poszt végéhez érve éppen szeretnék hátradőlni, hogy nah,  ez meg volt, amikor eszembe jut: és holnap mit ebédeljünk?! Az örök kérdés! Aprócska bosszúságként jut eszembe, ha olyan városban laknánk, ahol a Foodpanda online hálózatában változatosan rendelhetnek ebédet, amit házhoz is szállítanak, mennyivel egyszerűbb lenne a dolgom:) No, nem a mindennapi ebédrendelésre gondolok. De van, hogy csak egyedül vagyok, magam miatt is kell valamit készíteni. Olyankor jól jönne legalább egy pizza...

2014. január 12., vasárnap

Sütőtök krémleves, túrós csusza tepertővel

Péter fiam kérésére készült sütőtök krémleves. Egyszer evett valahol és nagyon nem ízlett neki. Miután a sült tököt viszont szereti, nem akarta elhinni, hogy akkor leves formájában az ne legyen ízletes... Egy szó, mint száz, bennem volt minden reménye:)) Átnéztem több receptet, aztán a magam feje után elkészítettem és nagyon ízlett mindenkinek! Kicsi Zsozsónak is!:)
Sajnos, tökmag nem volt itthon, ezért krutonnal és pár csepp szezámolajjal tálaltam.
Hozzávalók:

1 kisebb - sonka - sütőtök
1 db burgonya
1 szál sárgarépa
tejszín
1 ek. liszt

bors
ízlés szerint cukor, ill. édesítőszer
szezámolaj

Elkészítése:

A tököt meghámoztam, kiszedtem a belsejét, a burgonyát és a sárgarépát szintén megtisztítottam, majd kb. egyforma kockákra vágtam őket. Annyi vízzel, amennyi éppen csak ellepte, sózva, borsozva, ízlés szerint édesítve, fedő alatt, szép lassan puhára főztem. Ekkor összeturmixoltam, majd mielőtt visszatettem volna a tűzre, a tejszínbe belekevertem a lisztet, ezt beleöntöttem a sütőtök krémlevesbe és egy forralás erejéig visszatettem a tűzre.
Tálalásnál krutonnal és pár csepp szezámolajjal szórtam meg a tetejét. Petrezselyemzölddel díszítettem.

Túrós csusza, tepertővel:



2014. január 10., péntek

A kis családról...:)

Ha éppen nincs írnivalóm a főztömről, akkor legalább a gyerekeimről írok:)
Tegnap főzés-mentes napom volt. A gyerekek a kis-nagylánnyal ügyeket mentek intézni a városba. Először maradtunk kettesben a kis-kislánnyal. Tulajdonképpen problémamentesen zajlott le minden. A tápszert, amit most kapott először, szépen elfogyasztotta és ez nagy szerencse. Még lesz olyan nap, hogy anyukája nem tudja megszopiztatni... Evés után egészen addig békésen szundikált, amíg anyukája haza nem érkezett:)


A büszke apa lányaival:
Lazuló lánykák:)
Zsozsóka nagyon szereti a kistestvérét. Tegnap, amikor hazaértek és látta, hogy a karomban van a pici, rögvest ő szerette volna dajkálni. Dajkálhatta is, de a lelkére kötöttük - és amilyen értelmes, okos kislány, egészen bizonyos, hogy megértette -, ha nem vagyunk a közelben, olyankor nem szabad Annát felvenni, vagy piszkálni.
Szerencsére, amitől tartottunk, hogy majd féltékeny lesz Annára, szépen ki sem alakult. De Zsófika menyem nagy gonddal ügyelt arra, hogy kicsi Zsozsó egy percig se érezze úgy, hogy a baba fontosabb, mint ő.

2014. január 5., vasárnap

2014. január 4., szombat

Születésnap

Ikerunokáim Lackó és Bence ma töltik be a 10. életévüket!:)
Még nagyon sok boldog születésnapot kívánunk Nektek, drága kicsi Fiaim! 
Legyetek sikeresek, egészségesek és boldogok az életben!! 

2014. január 3., péntek

Savanyú burgonyafőzelék, fasírt.

Az nagyon jó, hogy az ember(lánya) december 4-én megkapja a járandóságát 12-e helyett, de aztán nagyon hosszú januárban az a 12 nap.
Én most a meglévő készletekből gazdálkodom. Így lett ma savanyú burgonyafőzelék és fasírt.

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...